2016. március 26.

Egy tenyérnyi-saját-búzatábla a húsvéti asztalon


Míg a kinti magvetéshez készítettük elő a földet, arra gondoltam, hogy a házon belülre is becsempészem a természet tavaszi újjászületésének csodálatos misztériumát és búzaszemet vetek. 



Engem személy szerint a magból cseperedő új élet melletti bábáskodás; és az esztétikai szempontból szép és friss végeredmény hajtott: nevezetesen, hogy a húsvéti asztalon a barka és aranyvessző ágak mellett legyen egy falatnyi friss zöldellő mezőnk is. :)

 


A búzafűt betegségek távol-tartójának, egészségünk őrének is aposztrofálják és sokan fogyasztják lé formában méregtelenítés gyanánt. Létezik professzionális termesztő tálcája és prése is, de saját elképzeléseimhez bőven elegendőek voltak a háztartásunkban is fellelhető alábbi elemek:  





  • Virágláda (áteresztős, csöpögtetős alátéttel - Pepco-ból 260 Ft-os tétel volt) 
  • befőttes üveg
  • búzamag (bioboltból 300 Ft volt a csomag amiből két maréknyi elég is volt)
  • vattapamacs
  • víz 

Két maroknyi magot átmostam, befőttes üvegbe tettem beáztatásra, került a tetejére egy textil darab és ment a radiátor feletti ablak párkányra csíráztatásra. Két nap után szépen megjelentek a kis csírahajtások így elfoglalhatták végső helyüket a virágládában. Vattából béleltem ki az edény alját, ezt nedvesítettem be és szórtam rá a szemeket. Volt bennem egy adag kérdőjel: föld elem hiány miatt, de a folyamat szépen működik anélkül is. A szív alakú edénybe helyeztem egy vékony földréteget ezért - de a szimplán vattás verzió megbízhatóbbnak, erősebbnek bizonyult. Ezután napi egyszeri locsolást igényelt csupán. Gondolkodtam olyan kísérleten is, hogy érzelmileg pozitív töltetű szavakat biggyesztek a ládákra, de aztán végül csak gondolati síkon küldtem rájuk ezeket. :)  



Rendkívül gyors és napról-napra szemmel látható volt a növekedés, erősödés. Negyedik nap én már - töredelmesen bevallva - rágcsáltam is belőle, és hihetetlen erőt adó, élő táplálékká cseperedett. Csaknem a kertben lévő friss snidling zamatával vetekedhet. Na de mielőtt lelegeltem volna teljes egészében, fürdőszobai design elemként is leteszteltem. Pesten jártunkkor befutottunk a dán dizájnboltba, a Tiger-be és ott jött szembe velem ez: 

A műfű azonnali elérhetőséggel kb. 900 Ft-ért 




A saját vetés 300 Ft-ból egy hét gondoskodás után 
Nektek melyik tetszik jobban? :))

No de a lényeg: idén húsvéti terítékünk része lesz ez a tenyérnyi búzafű is - friss, erőteljes hajtásaival szimbolizálva a feltámadás, az újjászületés, egy új ciklus elejét, melyet megtisztult szívvel-lélekkel kezdhetünk meg.  

Áldott Húsvétot kívánok Mindenkinek! 

Szeretettel:
HerbAnett

2016. március 15.

MEZŐMENZA – avagy ma csalán és medvehagyma lesz terítéken!

Az esővel, hóval riogatós előrejelzések tudatába a mai napot (harmadik hosszúhétvégés) szigorúan kertészkedéssel, metszegetésel, kutyával-gyerekkel sütkérezéssel töltöttük. Igazán nem esett nehezünkre: ki voltunk már éhezve a jóleső fizikai munkára, jó levegőre, kacajokkal teli minőségi együttlétre. Nagyon jó érzés újra a földdel, a föld közelségében tevékenykedni, megkönnyíteni a növények újraébredését, növekedését, teret engedni az új életnek, hajtásoknak. Semmi nem tud úgy feltölteni, mint hogy eggyé válik az ember a teremtett világgal, és annak törvényszerűségei szerint végzi a dolgát. Ez végtelen nyugalmat, stabilitást, egészségtől kicsattanó piros orcákat, na és esetenként farkaséhséget is tud generálni.

Kertünk ízei híján – éppen hogy földbe került a fokhagyma, sonkahagyma, vöröshagyma – nem kell elkeserednünk: hanem érdemes szemünket az erdők, mezők kínálatára vetni, s élni az első tavaszi hajtások adta vitamindús frissességgel. Nekem személy szerint szívügyem a medvehagyma marketing: úton-útfélen terjesztem sokoldalú felhasználási módjait, hatásait. Idén – a korábbi évekhez képest kimondottan hamar - már március 3. -án kezembe kaphattam a Mecsek lábaitól érkező első csokromat a piacon. Fokhagyma-fan lévén, bírom és hiszek is szuper-turbó erejében, így ez a fokhagyma és snidling keverékű ízvilág is igencsak közel áll hozzám, de ezzel közel nem vagyok egyedül ám.

Tavaszi piacokon is tombol a medvehagyma szezon

Népi megfigyelések szerint a barlangjukból kilépő medvék téli álmuk után ezt a növényt rágcsálgatják nagy mennyiségben, hogy a testüket megtisztítsák, anyagcseréjüket újra beindítsák. Ha a medvéknek jó, akkor mi is egész bátran csemegézhetjük, turbósíthatjuk szervezetünket. Lehet belőle jó krémlevest készíteni - nálam évekig volt ez a sláger - ízesíthetünk vele bármilyen főételt, készíthetünk vele fűszervajat, pestót, jó körözöttbe, tökéletes tésztákba, szószokba, salátákba. Ezerarcú csodanövény, ami még egészséges is. Természetes immunerősítő, melynek számtalan jótékony hatása van – és ez itt a reklám helye:

  •  kiváló vértisztító 
  •  méregtelenítő
  •  étvágygerjesztő
  •  baktériumölő
  •  koleszterin- és vérnyomáscsökkentő
  •  elpusztítja a káros baktériumokat és gombákat
  •  magas C-vitamin tartalma miatt javítja a közérzetet 
  •  támogatja az immunrendszer működését
  •  a népi gyógyászatban köhögés ellen is használják
  •  az ízületekre is jó hatású
  •  nehézfém kivezetésre (pl. amalgám) is alkalmazzák  
  •  „ólommentesítő" hatása miatt



No és ha nem leves, akkor ezúttal istenien kenhető fűszervaj, pogácsa és házi gomolya elkészítése mellett döntöttem. 

1 perces isteni fűszervaj receptem




Végy 100 g márkázott teavajat, locsold meg egy kiskanálnyi olívaolajjal és szórd bele 8 szál medvehagyma felaprított levelét. Kend medvehagymás bucira, pogácsára és váljék egészségedre! 





Saját sajt - sem nagy ördöngősség  




Alapja a jó házi tej, ehhez már csak a minden háztartásban felelhető ecet v. citromsav és kell, na és persze a fantáziád, amivel megspékeled - itten adott volt a medvehagyma - így szép zöld és fokhagymás ízű lett, nade elkészítése majd egy külön poszt anyaga lesz. 

Leves helyett pedig lett főzelék, mégpedig csalánból


Foglalkoztatott már egy ideje az ötlet, de a végső löketet a zengőkerti gyógynövényes előadás adta. Azon tavasszal gyűjthető gyógynövényekhez tartozik, amit kellő biztonsággal felismerek, ráadásul Mezőkövesd után fekvő Egerlövőn háborítatlan, biztos, tiszta lelőhelyről be is szerezhetek.

Csalán gyűjtés segítséggel


A csalán: nagy tisztító, felsorolni is sok gyógyhatásait
  • az egyik legjobb vértisztító
  • vérképző és vízhajtó
  • vastartalma miatt javítja az étvágyat
  • tisztítja a húgyutakat
  • csökkenti a vér húgysavszintjét
  • máj- és epebántalmakra is ajánlják
  • reumatikus megbetegedések kezelésére 


Tavasszal és ősszel szoktak 6 hetes vértisztító csalántea kúrát végezni reggelente napi egy csészével. Kitartó én még ennyire sose voltam, ám spontán, alkalomszerűen szoktam iszogatni a saját magunk gyűjtött és szárított csalánleveiből. 
Zsenge csalán  hajtás

Az előadáson viszont felhívták a figyelmünket, hogy már bizony 10 cm-esek a friss csalánhajtások így a szárított levelek helyett élhetnénk a magas hatóanyag tartalmú friss levelekkel is. Nekem se kellett több: gyökerekre gondosan ügyelve néhány marok levelet szedve tértem haza, ahol a spenót elkészítési módjához hasonlatosan főzeléket főztem belőle, persze az elmaradhatatlan friss gyógynövény tea mellett.  

CSALÁNFŐZELÉK, ahogy én készítettem:


  • A frissen szedett zsenge csalánhoz itt már kesztyűt húztam és forró vízben jól átmostam, szárakról nagyjából letépkedtem a leveleket, aztán felaprítottam, feldaraboltam azokat. 
  • Felhevített vajra dobtam a leveleket és így pároltam összefonnyadásig, víz és liszt hozzáadása helyett, végül úgy döntöttem, hogy csupán főzőtejszínt adok hozzá és azzal főzöm össze. 
  • Nagyon kíváncsi voltam az alap ízére, így nem akartam hígítani különösképpen. Bár imádok fűszerezni: itt visszafogtam magam és egy kis himalaya sót őröltem csupán bele és a deszkán hevert medvehagyma levélkéből néhány gerezdet
  • Az egész procedúra max 5-10 perc volt és már kóstolhattam is az ismeretlen ízeket.




A végeredmény egy rendkívül kellemes íz, nem igazán tudnám máshoz hasonlítani. A spenótot is szeretem, de ez fényévekkel veri, sokkal-sokkal jobban ízlik, tényleg mennyei. :) Az Ember is kapott egy kanállal, Ő sem ellenkezett különösképpen, kimondottan tetszett neki is. És ami legfontosabb: nem csípte a nyelvünket sem. Én meg büszke vagyok, hogy volt bátorságom a fazékba dobni, mert így egy új (vadontermő) világ került közelebb hozzám. :))

Ha kedvet kaptál volna ezekhez a tavaszi tunning ízekhez, bátorítalak, hogy lépj fel a guglira és olvass még több receptet, van kínálat bőven, hajrá, hajrá! 


+1 ráadás - desszert gyanánt - ha az erdei séta során némi ibolya is került a kosárkádba. :))


Kóstolgassuk, amit az erdő, mező, rét kínál - csodáljuk és tiszteljük, és fogyasszuk egészségünkért!


Szeretettel:
HerbAnett  


2016. március 12.

Kacagj, kocogj, lazíts, érints, segíts – a boldogságodért!

A boldogságkutatás egyik alappillére, hogy gyakoroljuk az optimizmust. Egyszerű gyakorlatokkal tudatosan fejleszthetjük pozitív hozzáállásunkat, ami segít élni, túlélni és derűsnek maradni még nehéz körülmények között is. 



Négy éve még egy online portál újságírójaként írtam a következő szösszenetet, ami akkor nagy népszerűségnek örvendezett, azóta is itt-ott visszaköszön az éterben. Gondoltam, ha már van egy saját bejáratú blogom, hát én is kirakom, saját termés gyanánt :), és mert Bagdy Emőke hívó szavaira  nem árt időről-időre emlékeztetni magunkat: a kert mellett gondozzuk, tápláljuk szeretettel magunkban a bizakodás, remény, hit, és optimizmus magvait is - követendő példát nyújtva gyermekeinknek is. 



Az ehhez szükséges gyakorlati ajánlásokat a pszichofitness jeles hazai képviselőjétől Bagdy Emőke klinikai szakpszichológustól ismerhetjük meg. Pszichofitness című könyve és programja azokat a lehetőségeket tárja fel, melyek elősegíthetik testi-lelki egészségünk megőrzését, jó közérzetünk, fizikai fittségünk fenntartását. 



Dr. Bagdy Emőke

Az egészséglélektan alaptétele, hogy az optimizmus és az egészségi állapot között szorosabb az összefüggés, mint a dohányzás és a tüdőrák között! A pesszimizmus egy reményszegény állapot, a jövőtől és bizonytalantól való félelem jellemzi. A depressziós embereknek legyengül az immunrendszere, és ezért könnyebben megbetegszenek. Ha viszont tápláljuk magunkban a bizakodást, a reményt, az a lelki vitalitásunkat fokozzák majd. 





Tanulható optimizmus


Jó tudni, hogy az optimizmus és pesszimizmus nem velünk született vonások, sokkal inkább szociálisan bevésődött, eltanult minták hatása. Aki pesszimista, annak legalább egyik szülője ilyen volt, ő pedig ezt tanulta. Ahogy megtanultuk, úgy ki is nevelhetjük magunkat a negatív viselkedésből"Nincs a világon jó, se rossz, gondolat teszi azzá" - üzeni Shakespeare is. 

Állítsuk be magunkat a sikerre, pozitív érzéseink kimondására, a szépre, az itt és most állapot teljes átélésére, a humorra, a derűre. Ugyanannyi erőt igényel, mint a pesszimista attitűd, csak sokkal hasznosabb!



A nevetés az élet zenéje


Az átnevelési lehetőség a kezünkben van. Ennek első lépése a nevetés, a derű és a humorképesség kibontakoztatása. A kacagás zsigeri kocogás, megmasszírozza a beleket, segíti az emésztést. Akárcsak a kocogás - a szív, tüdő, hasi szervek tréningjén túl - fokozza az örömhormon-termelést, aktivizálja az immunrendszert. Az endorfinok még a fájdalomérzetet is csökkentik. Ezért lehet annyira eredményes a bohócdoktorok munkája is. A nevetés igazi társas élmény, közös hangulati olajozószer. A humor és vicc pedig ártalmas feszültségeket fordíthat át pozitívvá. 

A stressz, mint pozitív kihívás





A stresszhelyzetek elkerülhetetlenül életünk részei, tekintsük hát erőpróbának és minden lehetséges ponton lépjünk fel károsító hatásai ellen. Vállaljunk felelősséget önmagunkért és ne várjunk másra, vegyük fel a harcot bátran! Még a legsötétebb kilátástalanságban is kíséreljük meg a válaszkeresést: mire jó mindez nekem, mire tanít, mire tesz alkalmassá? Hiszen "ami nem öl meg, az megerősít" – állította már a filozófus, Nietzsche is. 

A relaxációs módszerek segíthetnek a feszültség csökkentésében, a szervezet egészséges programra való újrahangolásban. Ha kiszabadítjuk magunkat a fölösleges szorongásból, energiát szabadítunk fel, s ezáltal megadjunk magunknak a lehetőséget egy örömtelibb életre. 


Érintsünk – töltődjünk emberi kapcsolatainkból 


Az érintés olyan csodálatos dolog, melynek vitalitást generáló hatása már régóta bizonyított. Boldogsághormon, endorfin felszabadulással jár a simogatás, vagy egy jóleső puszi. Meleg energiával tölt fel egy kedves ölelés is. Hisz egy icipici érintés is stimulálja az agyunkat, befolyásolja érzelmi állapotunkat. Ezért kívánja Bagdy Emőke mindenkinek, hogy „legyen jó karban” – mert ha testi kontaktusban van részünk, még a stresszel szemben is golyóállóbbá válhat idegrendszerünk.

Ha szívből segítünk, mi is jobban leszünk


Bizonyítást nyert a segítés jótékony hatása szervezetünkre. Egy kísérlet során a segítő magatartás biológiai következményét tanulmányozták egyetemi hallgatókkal, amikor calcuttai Teréz anyáról készített filmet nézettek meg velük, ahol az asszony a leprásokat és fertőző betegeket ápolja. A film vetítése előtt és után nyálmintát vettek a kísérletben résztvevőktől az immunglobulin ellenőrzésére. A vetítés végeztével meginterjúvolták a hallgatókat, hogy rögzíthessék véleményüket a filmről. A vélemények erősen megoszlottak a „nagyon megindítótól” az „álszentig”. Az immunparaméterek azonban valamennyi nézőnél egységesen pozitívnak bizonyultak, az immunglobulin megnövekedését jelezték, tehát a segítő magatartás puszta látványa is immunstimuláló hatású. Ne fukarkodjunk hát gyakori alkalmazásával! 

Sokat teszünk önmagunkért, ha hallgatunk a pszichofitness hívószavaira és naponta kacagunk, kocogunk, lazítunk, érintünk és segítünk önzetlenül! Egy próbát legalábbis mindenképpen megér. Sok sikert hozzá! 

A Pozitív Nap hasábjain megjelent eredeti írásomat ITT találod. 






2016. március 5.

Körömvirág balzsam készítése házilag - avagy örökmozgó kölkök mellé kötelező kence


Még egy-két hetünk lehet az idei 2016-os aktív kerti szezon indulásáig, onnantól kezdve viszont nem lesz megállás, se túl sok szabad vegyértékem. Így még kihasználva ezt a tervezgetős időszakot, teret engedtem kísérletező, benti kotyvasztós kedvemnek. Az eredmény - házi patikánk szépítő-gyógyító szereinek bővülése lett. 


Aki ismer tudja: a természetesség híve, a gyógynövények szerelmese, és kellően elvetemült is vagyok ahhoz az elvhez, hogy a sajátnál tényleg nincs jobb. Azonkívül, hogy olcsóbb az öngondoskodás; a saját, és családunk egészségéért vállat felelősség legtudatosabb foka is szerintem. Erőt, meggyőződést ad a gyógyulásban, és valami csipetnyi varázsszert, amit szívedből kezeddel keversz bele a szerekbe. :)

No de elő a fakanállal, lássuk mire lesz szükségünk:




  • 1 bögre olívaolaj + 1 méhviasz gyertya + két marék szárított körömvirág  
  • dupla falú főzőedény 
  • kis üvegcsék, tégelyek

Én személy szerint minden receptet egy megbízható kiindulópontnak tekintek, és a józan ész, az otthon felelhető alapanyagok és érzés(!) szerint módosítok, és erre bátorítok mindenkit! Ha valami belső erő hajt az elkészítéshez, gyűjtsetek minél több információt, és kísérletezzetek! Jelen esetben én ehhez az alaphoz adtam még:
  • néhány csepp levendulaolajat is - ami utólag bebizonyosodott tuti jó, mert amellett, hogy fertőtlenít, nagyon kellemes illatot kölcsönöz a kenőcsnek, amit önmagába a körömvirág ugye nem tud prezentálni. 

Ha minden összeállt - irány a boszorkánykonyha!


Forrósítsunk fel dupla falú főzőedényben 1 csésze (235 ml) olajat, adjunk hozzá 54 g méhviaszt, és olvasszuk fel. Tőlünk függ, milyen olajat használunk, de a balzsamok készítésénél általában az olíva a legjobb. 

Olíva és méhviasz felolvasztása dupla falú főzőedénybe

Apránként szórjuk bele a körömvirágot, annyit amennyit felvesz a folyadék. Alacsony hőmérsékleten hagyjuk állni néhány óráig. A dupla falú edény megakadályozza, hogy az olaj és a növények odaégjenek, de figyeljünk a víz mennyiségére, mert hamar elpárologhat. 

Két-három marék virágszirom, amennyit felvesz a folyadékunk


Vegyük le a tűzről, egy tiszta edényt fedjünk le gézzel vagy muszlinnal, vagy egyszerűen egy szűrőn keresztül öntsük bele a keveréket. Spatulával nyomkodjuk meg a virágszirmokat, hogy minden csepp kifolyjon belőle. 



Töltsük a keveréket tiszta, zárható edényekbe, üvegekbe, tégelyekbe. Legyünk gyorsak, mert a méhviasz tartalom miatt elég gyorsan dermed!




Finom illat, kellemes állag


Zárjuk, címkézzük, dátumozzuk! Amint kihűlt máris használhatjuk. 

Ez a balzsam kitűnő külsőleg használt orvosság, vágások, karcolások, esés utáni zúzódások és lila foltok természetbarát orvosa. Összehúzó hatásával csillapítja a vérzést, elősegíti a hegesedést, megakadályozza a fertőzést, a gyulladást és a sérült részek megdagadását.

Megfelelően tárolva 2 évig jók


Kenjük a balzsamot a fájó (előzőleg gondosan megtisztított) területre, amilyen gyakran csak szükséges, 2-4 alkalommal naponta. 


Ha bekövetkezik a baj, egy utat máris megspóroltunk a gyógyszertárig. 

Jó ha kéznél van, de azért kívánom, hogy legyen minél kevesebbszer szükség rá! :)